Az egészség menő!

Longevity Project

Longevity Project

Létezik egyáltalán az egyensúly, amire annyira vágyunk?

Szerintem igen. Én így találtam rá az enyémre.

2019. január 01. - Länger Jelena

Ma már nagyjából öt éve annak, hogy egy reggel sírva ébredtem, azzal a gondolattal, hogy kész, vége, feladom. Egyszerűen képtelen vagyok ma dolgozni menni.

Ekkor már több mint két éve Prágában éltünk. Első kislányom három éves lehetett, a férjem éppen, ahogy azt a munkája gyakran megkívánta, külföldön volt. Regionális marketingigazgatóként dolgoztam méghozzá sokat és keményen, reggeltől estig és sokszor a lányom altatása után még egy pár órán keresztül éjjel is. Mindeközben férjemmel együtt belevágtunk egy két éven át tartó vezetői MBA képzésbe a Közép Európai Egyetemen, ami miatt kéthetente Budapestre kellett utaznunk, hogy az egész hétvégénket előadásokon töltsük. Két ilyen hétvége között pedig szinte minden éjszakára jutott olvasni- és tanulnivaló. Eddigre már egy éve így éltünk, és azt hiszem, elfáradtam. Reménytelennek éreztem a helyzetet, beszűkült a gondolkodásom, egyszerűen nem láttam kiutat.

Évekbe telt, de ma már - ha lehet ilyet mondani - boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Anyaként, feleségként és nőként is úgy érzem, hogy jól vagyok, miközben rengeteg energiám marad a személyes szenvedélyeimre: a munkára és a tanulásra. Elhagytam 15 felesleges kilót, elengedtem a tökéletességre törekvést, találtam magamban szinte kimeríthetetlen mennyiségű energiát és motivációt, megtanultam pihenni... és bármilyen meglepően hangzik: az egész a tudatos táplálkozással kezdődött.

Egyik meetupunkon részletesen is elmeséltem ezt a történetet, és szívesen megosztom Veled is, abban reménykedve, hogy megtalálod benne, amit éppen keresel - egy kis inspirációt, megerősítést vagy egyszerű szórakozást.

 

A Longevity Projectről, egészség- és életmódfejlesztő programjainkról, ingyenes meetupjainkról és minden másról, amit csinálunk, honlapunkon olvashatsz: longevity-project.org.

A bejegyzés trackback címe:

https://longevity-project.blog.hu/api/trackback/id/tr3114497476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása